2010. október 27., szerda

..szürke hétköznapok...?

Vannak témák amely mellett az ember nem mehet el szó nélkül! Lassan vége a murcik  forrásának, s kóstolgatásának is L! Jönnek a „szürke hétköznapok”.
De vajon ezek tényleg szürkék?
Nem, semmiképpen nem, mert hogy itt van az új bor, amellyel törődni kell. Le kell fejteni a bort, átmosni a hordókat, tartályokat. Amennyiben szükséges, be kell állítani a savfokot. Idén azt gondolom, erre szükség lehet, mert magas savfokkal lettek szüretelve a szőlők, legalább is s szűkebb pátriámban. (Egyik barátunk pincéjében a minap Királyleányka bort mentünk kóstolni, az első korty után abban maradtunk, hogy bizony az újbor, a jámbor éjszakai "úrilányból" is képes lehet szűzleányt csinálni, olyan savas volt.)
            Aztán megfelelően le kell kénezni az újbort! Itt vigyázni kell, hogy ne legyen kevés és ne legyen sok a kénből, mert egyik véglet sem jó! Szóval törődni kell a borral, folyamatosan.
Amit aztán meg is hálál bőségesen.
Téli időszakban nincs is annál jobb és talán szebb dolog, mikor az ember a hóesésben kisétál a barátokkal a pincébe. Begyújtunk a kályhába, ahol hamar, jó meleg lesz. Elkészítjük a forralt bort, és megesszük hozzá ezt, a kalácsot, amit a nejem szokott megsütni:



            






Vagy ha nincs kalács, akkor sütünk krumplit, teszünk rá egy kis házi, pörcös kacsazsírt és lilahagymával fogyasztjuk. Vagy a másik verzióban a bor mellé megsütjük a krumplit, sütünk mellé pár szelet házi szalonnát és fekete retket teszünk hozzá. A fekete retket mindig nagyon vékonyszeletre vágom, és fogyasztás előtt legalább 10-15 perccel finoman lesózom. Akkor jó, amikor egy kis levet eresztett a retek.
Higgyék el nekem, isteni kombináció a forralt borral, na meg a hóval természetesen :-)! 

2010. október 10., vasárnap

..murciról még néhány szóban..

Leszedtük a piros szőlőt is. Az Otelló 15 fokos lett, míg a Cabernet Sauvignon 17-es! A Cukorfok sajnos megint nagyon kevés, de mind a két fajtánál jók a zamatok!
Ami érdekes, hogy, a cabernet egyelőre kevésbé adja ki a színét mint ahogy azt megszoktuk. Az otelló "hozza magát", mint színben mint pedig aromában.







Az idei évben nagyon oda kell figyelni a borok kezelésére, az biztos. A szokásosnál is jobban!

2010. szeptember 30., csütörtök

..a murci...

Folyamatosan zajlik a szüret. A hírek innen is onnan is eléggé elszomorítóak, mint a mennyiség, mint pedig a mustfok tekintetében. Savak vonatkozásában viszont nem lehet szó panaszra, mint ahogy zamatok ízek tekintetében sem, s ez jó.
            A mustok forrásnak indultak és fergeteges murci kóstolási ingert váltanak ki az emberből. Ebben az időszakban mikor a must átalakul új borrá - 1-4 hét forrási időtől függően – szinte napról napra változik ez a jellegzetes ízű, alkohollal ilyenkor már bőven telített ital, vagy is a murci. Gyuri barátom szerint ilyenkor minden egyes nap kóstolni kell, „ne hogy baja legyen” JJ! De tényleg higgyék el, minden egyes nap mindig más az íze zamata, ahogy átalakul.















            Sokan nem szeretik. Ifjúkoromban én sem szerettem. Aztán hazaköltöztünk a párom szülőfalujába, új barátokra leltem és átalakult a bor iránti kapcsolatom. Megszerettették velem a murcit (is). Csoda egy ital ez, higgyék el nekem. Ahogy édeskés mustból átalakul újborrá, az valami fantasztikus. Szépen lassan előjönnek az ízek, zamatok, aromák. Ilyenkor érezni talán a legjobban a friss gyümölcs ízét, az italban. Egyszerűen csodás. Az illatosabb, fehér fajtákban, mint az Irsai Olivér, Cserszegi Fűszeres, Sauvignon Blanc, kiemelkedőek e tulajdonságok. Hála a jó istennek, idén mindegyikből lesz, ha nem is olyan sok.
Várjuk a Cabernet Sauvignon és Otelló szüretet, mert e két bor házasításából, többnyire elementáris karakterű vörösbor lesz majd. A murciról nem is beszélveJ
Önök, szeretik a murcit?
            

2010. szeptember 16., csütörtök

…lehangoló szüret….


   Katasztrófa. Nagyjából ennyivel jellemezhető a mostani első szüret. Fehér borszőlőt szüreteltünk a barátomnál. Isteni finom minden évben a Vegyes Fehér bora. Van benne Zenit 70%-ban, Zalagyöngye 20%-ban, és még egy kevés  Mézes fehér, Sárga muskotály. A helyi, falusi borversenyen általában aranyérmes szokott lenni a bora. Az én drága cimborám, mindig lelki ismeretesen oda figyel a zöldmunkára, a permetezésre, de idén az időjárás nagyon, de nagyon kibabrált vele és az összes helyi termelővel. Van akinek 80 %-os a szőlő kár. A betegségek szinte „megfoghatatlanok” voltak, az állandó esőzés, a jégesők, a nyáron szinte állandó párás hajnalok „odavágtak” a szőlőnek.
   Tudtuk, hogy kevés lesz, tudtuk, hogy a cukor fok sem lesz jó, de erre mi sem számítottunk.
A mennyiség nála olyan 60%-os a megszokottnak. A máskor szinte mindig 20-22 mustfokos szőlő most 16,8 fokos lett. Ami elkeserítő, hogy a szőlőt nem lehetett rajta hagyni, mert a fürtökön látszott, hogy még pár nap és oda lesz az is ami megmaradt.
   Nem ragozom, nem volt jó hangulatunk a szürettől. 
A Vörös még fent van, az Otelló még, úgy ahogy tarja magát (mennyiség itt is a fele lesz), de a Cabernet Sauvignon-on már látszik, hogy nagyon „erőlködik”. Meglátjuk..



2010. szeptember 14., kedd

Mi lesz ebből…

            Az elmúlt két napban nem volt időm lenézni a kertbe, mert a barátoknak segítettem a szüreti előkészületekbe. Borfejtés, szüretelő eszközök, hordók mosása, stb, mindenki előtt ismert dolgok ezek. Ma reggel leugrottam a kertbe és rettenetesen elszontyolodtam. Basszus, a még tőkén lévő összes paradicsom fele, vagy szétrepedt, vagy megtámadta a penész (Paradicsomvész). Mindezt két nap alatt. Úgy hogy fogtam magam és „ami még menthető az menthető” alapon, leszedtem mindent, paprikát, paradicsomot.
            Sajnos a kápiák is zölden jöttek le. Ez van, ha rajta hagyom, 2-3 nap múlva búghattam volna, így meg jó lesz savanyúságnak. A lényeg hogy ezek vegyszermentes friss ízek megmaradjanak némileg télre is. Ez sajnos benne van a pakliban, ha az ember nem permetezi szét a konyhakertet, akkor hamarabb jön a betegség. A csalán lé és a fahamu sem tud megmenteni mindent.

2010. szeptember 4., szombat

..Bisztró Építés - 2.race...

             Sajnos megállt az el sem indult projekt. Egyszerűen képtelenség normális hitelhez vagy támogatáshoz jutni. Olyan feltételeknek kell megfelelni, melyek kivitelezhetetlenek! Pedig a hely nagyon jó helyen van, félő hogy más ki veszi előttem. De ilyen körülmények között egyelőre botorság lenne belevágni hiszen a projekt 60-65%százalékának van meg saját fedezete ....sajnos nem az egész. Elkeserítő.....
            Mérgemben sütöttem kiflit, ez lett belőle.














A Bisztróban ilyet szeretnék majd adni a házi tej mellé reggelire!

2010. szeptember 2., csütörtök

...kenyérsütés....

Kenyeret sütni, csodálatos dolog, ...felemelő!
A Világ legegyszerűbb dolga, .......s még is sokan azt gondolják, nekem úgy sem megy!?
Miért ne menne.

- 3 csésze liszt ( 3 * 2,5 dl BL 80-as Liszt ( ha nincs, ..BL 55-ös is lehet, de akkor kell bele 1 kávés kanál sikér is...ez van!)
- 1 csésze langyos víz (2,5 dl)
- Fél deci tej (0,5 dl langyii legyen ez is)
- 1 csipet cukor ( a hüvelyk és mutató ujjaddal bele csípsz a cukortartóba és ezt teszed a tejbe)
- 3 kávés kanál só
- 2 dkg élesztő
...és ennyi. Na szóval....

1.,A Lisztbe bele teszed a sót, ( a sikért ha kell). Elkevered a tálban egy evőkanállal úgy, hogy csak a fehér lisztet lásd. Tedd félre.
2.,A langyos tejet öntsd egy fél literes pohárba, tedd bele a cukrot, és tedd bele az élesztőt. Kavargasd addig amíg egyneművé válik a három anyag. Ha ügyes vagy, akkor 5-15 percen belül felfut, felhabzik,stb! Ha nem vagy ügyes....akkor is felfut:-)
3., Öntsd rá a lisztre.
4., Van az NDK-s robot géped. Vedd elő( Ne szégyeld :-)))...nekem is az van) és azzal keverd el addig amíg az anyagok egyneművé válnak. Ha kell akkor még kézzel is gyúrd át ( kelleni fog , hidd el).
5., Hagyd az edénybe, takard le egy konyharuhával. Szobahőmérsékleten keleszd meg, legalább 3 órán keresztül.
6., Utána finoman hajtogasd át a tálban amiben kelesztődött, kétszer háromszor is. Aztán megint hagyd egy órán át kelni.
7., Édesanyámtól örököltem 2 darab Jénai tálat, 28 cm átmérőjűek és 8-10 cm magasak. Ezeket ki kenem olíva olajjal. Napraforgó olaj nem jó, mert valamiért nekem beleég a tálba és alig lehet kiszedni a kenyeret.Az olívával nincs ilyen probléma
8., A tésztát bele teszed a Jénaiba és rá fordítod a másik tálat. Ebben is hagyd egy fél órát pihenni szobahőmérsékleten.
9., A Sütőt melegítsd fel 250 C-fokra, s tedd bele a jénait! Hagyd így lefedve a tésztát 30 percig sülni.
10., 30 perc után vedd le a felső jénait, és hagyd további 32 percig sülni 220 C-fokon. Hagy piruljon meg rendesen az a kenyér! Ha minden ok, akkor ilyen lesz:

2010. augusztus 31., kedd

Zöld fűszerek...

       Borzasztóan hideg van, 11-C fok van kint. Már megint nem lesz ősz? Beesünk megint a nyárból a télbe?
Remélem nem, mert az ősz a számomra az egyik legszebb évszak, a színeivel a 16-25 fok közötti hőmérsékleteivel, a gombáival, vadászattal, szürettel, az első murcival és had ne soroljam, hogy az ŐSZ, így csupa nagybetűvel miért is a kedvenc évszakom. Van egy alig egy négyzetméternyi kis terület, amin idén egy kis fűszernövényt nevelgettem, metélőpetrezselyem, menta, bazsalikom, zsálya volt a nyertes.
      Mint az látható, még tombolnak bennük a "hormonok" :-), nincs is annál jobb, mint amikor az ember kimegy és frissen szedi a mennyi mannákat.

2010. augusztus 30., hétfő

Va pensiero...

Néha ellenállhatatlan késztetést érzek arra hogy bizonyos fajta zenét, dalt vagy akár egy opera részletet meg kell hallgatnom. 
Giuseppe Verdi - Nabucco operájának harmadik felvonásában van ez kórus dal, a ASzabadság-kórus, a hazájukról álmodó rabszolgák dala, melynek a címe: Va pensiero.
1848-ban az olaszokban felmerült, hogy ez akár lehetne az olasz himnusz is. 
Nem lett, de a zenetörténet egy fantasztikus darabbal lett gazdagabb.


http://www.youtube.com/watch?v=Sc7mlQkV9R4

2010. augusztus 26., csütörtök

Sajtkészítés...

         Mindig is foglakoztatott a sajtkészítés technikája, melyet eddig valami titkolt, elvont tudománynak tartottam. Nincs így, nem az. Na persze ha azt gondolja valaki, hogy mi sem egyszerűbb mint sajtot készíteni, akkor az is nagyot téved. Egy alapsajtot viszont, már nagyon szépen el lehet készíteni otthoni körülmények között is. Mint mindenhol azonban itt is figyelni kell a részletekre, mint a jó minőségű házi tejre, jó tejoltóra, sajtkultúrára, stb.
Íme a végeredmény:














Érdekelnek a részletek?


2010. augusztus 22., vasárnap

...az isteni lecsó....

Rendszeresen olvasom,  "A Bűvös szakács" blogját (is)! Zseniális dolgok találhatóak itt (is), és ami nagyon fontos, hogy többségében zseniális commentek is születnek.
A csúcs gasztronómia elkötelezett hívei górcső alá vették a LECSO készítést is.
Íme a tananyagba illő írás és commentek:
http://buvosszakacs.blog.hu/2010/08/18/lecso_27
Este, teljesen felajzott :-) állapotban, ledöngettem a kertbe és szedtem paprikát, paradicsomot. (Vöröshagyma kolléga már a necchálóban pihen!!) Idén télen készítettünk egy kis házi kolbászt ennek a maradékait pusztítjuk éppen, így ez is került a lecsóba!
Mi kell hozzá:
- 2 marék paradicsom
- 4 marék paprika
- 2 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 csapott evőkanál Házi sertészsír (ez nem kevés tudom :-))
- 1 teáskanál fűszerpaprika (csemege)
- Só, frissen őrölt bors, 2 csipetnyi cukor, egy teáskanál "Erős Pista"
- néhány karika házikolbász
Hogy is készült:
Sertés zsíron ledinszteltem a hagymát, hozzáadtam a fokhagymát. Majd rá tettem a karikára vágott házi kolbászt és egy két percig pirítottam. Majd edény le a tűzről és rá hintettem egy teáskanálnyi piros fűszerpaprikát és ekkor adtam hozzá a zöld paprikát. (most életemben először nem karikára vágtam, ha nem cikkelyekre :-)...megérte, ez után is így lesz!). 3-4 percet így főztem fedő alatt. Majd megkapta sót, az őrölt borsot, két csipetnyi kristály cukrot és egy teáskanálnyi erős pistát, na és persze a paradicsomot. Majd addig főztem, hogy a paprika ress, roppanós maradjon!
Szóval semmi különös, de eszméletlenül jól esett!
Ha a paradicsomom nem megy tönkre (pedig nagyon készül a fene egye meg) akkor 10-12 üveggel megint teszek el el télire. Vajon érdemes?

2010. augusztus 21., szombat

...mert sikerülnie kell...


Elindul valami, aminek sikerülnie kell!
Az álmom, hogy létrehozzunk egy olyan helyet, ahol egyszerűen csak jó lenni, jókat lehet enni...na és...jókat lehet inni :-) is, mindezt normális árakon.

Elképzelésünk szerint, nem lesz étlap. Minden nap az előző napon vagy még az nap beszerzett és előkészített alapanyagokból lesznek egytálételek, maximum 4-8 ételféleséggel. Vagy is, a szezonális alapanyagok lesznek előnyben és a jól megtervezett rögtönzés :-).

Adott egy 80 nm2-es helyiség, egy kisváros központjában! Ebben kell kialakítani egy bisztró konyháját, a bárpultot és az átadó pultot, a hűtők, az előkészítő rész helyét és a raktárt. A szociális helyiségek adottak. 

Tehát a tervezés időszakában vagyunk. A hely kicsi, de ebből kell kihozni. Ami jó, hogy ugyan a szociális helyiségek adottak, viszont minden más egy légtérben van egyelőre. Jöhetnek a gipszkarton falak. De milyen legyen az elrendezés? Hova, mi kerüljön? Ja…és a HACCP-s hölgy is jön……

Mennyibe fog ez kerülni nekem? Egyáltalán, mi a véleményetek a fentiekről?
Most bisztrót nyitni, hát elment az eszem....?